Pedagógusaink

Judit néni -tulajdonos, koordinátor

Szabó Judit vagyok. Egész eddigi életemben tanultam és így tervezem a jövőben is. Eredetileg színészként végeztem, 2006-ig játszottam aktívan színházban és még utána is évekig szinkronizáltam. 

Tanítói szakra jelentkeztem, aztán marketinget hallgattam és ma már felsőfokú végzettségű csecsemő- és kisgyermeknevelőnek is mondhatom magam.

Utolsó szakdolgozatomat "A drámajáték szerepe a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi integrációjában" témából írtam. Ez a pont az, ahol az én látszólag teljesen különböző életeim találkoznak.

Otthon ezalatt három lány tette mozgalmassá az életemet, ők ma már felnőttek: Janka 29, Hanna 27, Eszter 18 éves.

2011-ben indítottam útjára a MACKÓ KUCKÓT. 

Célom, hogy a Kuckó az a hely legyen, ahol biztosítjuk a magas minőségű napközbeni ellátást, ahová öröm bejönni, ahol jókedvűen telik az idő és ahol szívesen segítünk annak is, aki problémával fordul hozzánk.

Gluténérzékeny vagyok, így különösen fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk és időben felismerjük az (egyre gyakoribb) ételérzékenységeket és változatos, egészséges étel kerüljön a kicsik tányérjára, hogy minél több mindent megkóstoljanak és ismerkedjenek az ízekkel.

Andi néni - kisgyermeknevelő

Kovácsné Kocsis Andrea vagyok. Dunakeszin élünk a családommal, van egy 14 éves fiam és egy 12 éves lányom.

Mindig is gyerekekkel akartam foglalkozni, hivatásomnak tartom ezt a szép szakmát.
Célom az, hogy a kisgyermekek aktívan, tevékenyen, jókedvűen töltsék az időt, amíg szüleiktől távol vannak, ennek érdekében sokat mondókázunk, énekelünk és játékos tornával mozgatom át őket, hiszen az egészséges életre nevelést sosem lehet elég korán kezdeni.
Ezeken kívül becsempészem a szabad játékba a kreativitásukat, a gondolkodást, finommotorikát fejlesztő játékokat is. 

A legfontosabb számomra az, hogy a gyerekeket szeretettel, elfogadó környezettel vegyük körül, így ők is szívesen jönnek majd bölcsibe és szüleik is bizalommal hozzák őket hozzánk.
Kisfiam autista, ezért a gyógypedagógia irányába is elindultam, így kisgyermeknevelő végzettségem mellé tavaly megszereztem gyógypedagógus képesítésemet is.
A gyermekek a jövő, amiért érdemes dolgozni, élni.

Timi néni - kisgyermeknevelő

IfTímea Csilla vagyok. Három gyermekem (egy fiam és két lányom) van, Dunakeszin élünk. 

Idősgondozásban kezdtem, évekig dolgoztam a Máltai Szeretetszolgálatnál. 

Bár látszólag nagy váltás, hogy ezek után csecsemő - és kisgyermeknevelő lettem, de úgy gondolom, hogy a számomra megfelelő hivatás, a gondoskodás.

Ahogy az idősek, úgy a kisgyermekek gondozását és nevelését is csak teljes hittel, szívvel-lélekkel lehet jól csinálni, erre próbálok törekedni minden nap a Mackó Kuckóban is. 

Anett néni - kisgyermeknevelő

Szeibert Anett vagyok. Vácon élek a családommal, egy felnőtt fiam van, Martin. Felsőfokú végzettségű csecsemő - és kisgyermeknevelő - gondozó, szaktanácsadó vagyok.

Judittal együtt végeztem és már akkor nagyon megfogott az, hogy a Mackó Kuckóban milyen minőségi, magas színvonalú napközbeni ellátás van, lehetőség arra, hogy mindenki a saját ütemében fejlődjön, ugyanakkor mindez családias légkörben, a gyermekek számára kedves, vidám hangulatban.

Nagyon örülök, hogy végre én is itt dolgozhatok és részese lehetek ezeknek a mindennapoknak.

Timi néni - kisgyermeknevelő

Ozvaldik-Török Tímea vagyok, két gyermekes édesanya, Sződön élünk a családommal.

Már középiskolás éveim alatt is foglalkoztatott a gondolat, hogy kicsi gyerekekkel szeretnék foglalkozni. 

2017-ben végeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen és ebben az évben rögtön munkába is álltam, emellett gyermekfelügyeletet is vállaltam. 

4 évet dolgoztam állami bölcsődében Budapesten, majd elérkezett az idő, hogy a megtapasztaljam az igazi újszülött és csecsemőkor rejtelmeit a saját gyermekeimmel.

Az otthon töltött évek után elképzelhetetlen volt számomra, hogy bármilyen más területre menjek vissza dolgozni. Érdekes volt megtapasztalni a bölcsődei beszoktatás rejtelmeit szülői oldalról is.

A legfontosabb számomra az, hogy a gyerekek és a szülők is bizalommal forduljanak irányomba.   

Jenei Gabi néni - óvodapedagógus (állandó helyettes)

Korcsokné Jenei Gabriella vagyok, óvodapedagógus. 

Tősgyökeres Dunakeszi vagyok, itt születtem, itt jártam bölcsődébe, óvodába, iskolába, majd a főiskolai évek után ide tértem vissza dolgozni is, januárban jöttem nyugdíjba a Játszóház Óvodából. 

A gyermekek nevelése, fejlesztése, terelgetése mindig fontos volt nekem, ezért örülök nagyon, hogy most lehetőségem van kisebb gyerekekkel is foglalkozni és átadni a tapasztalataimat a gondozó néniknek, ötleteimmel segíteni a munkájukat. 

Állandó helyettes vagyok a Mackó Kuckóban, szeretnék még sokáig aktív maradni, örülök, hogy számítanak rám a csapatban.

Kis Gabi néni - dajka

Kisné Fülöp Gabriella vagyok. Dunakeszin élünk a férjemmel, három felnőtt fiatalember édesanyja vagyok.

A szállodaiparban dolgoztam, amikor váratlanul jött a járvány. Ha valaki a Covid előtt azt mondja nekem, hogy átképzem magam dajkának, akkor kinevetem.

De még jobban kacagtam volna, ha azt mondja, hogy dajka is maradok és soha nem vágyom vissza a régi életembe, bárhogy hívnak is vissza, mert annyira megszeretem ezt a hivatást.

Ezért is nagy boldogság számomra, amikor a szülők azt mondják csodálkozva, hogy ők azt gondolták, én világ életemben dadus voltam.

Ám ehhez kellett az is, hogy egymásra találjunk a Mackó Kuckóval, ahol olyan gyermekközpontú szellemiségben és szuper csapatban dolgozhatok, hogy jó ide mindig bejönni.

A Kuckóban fontosnak tartjuk tudásunk folyamatos bővítését, ezért tavaly én is újra beültem az iskolapadba és pedagógiai asszisztens végzettséggel gazdagodtam.

Hanna - fejlesztő pedagógus 

Feltöltés folyamatban!

© MACKÓ KUCKÓ
2120 - Dunakeszi, Kisfaludy utca 53.
+36 30 89 22 801 
mackokucko2120@gmail.com 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.